Rendszeres olvasók

2011. július 28., csütörtök

1.Fejezet

Váratlan páros.


A gyomrom görcsben áll. Legszívesebben csak sírni, sikítani tudnék, de erősnek kell lennem. A szívem zakatol. Pár éve nem hittem volna el, hogy ez megtörténhet velem. Ez olyan valóra vált álom szerűség, de ez már nem álom, hanem valóság. És most itt álok a színpadon a legnagyobb ellenségemmel, Sidnyvel. /És nem azért az ellenségem, mert a vetélj társam/ hanem azért, mert bunkó, arrogáns, beképzelt és, ha ez még nem lenne, elég akkor azt hiszi magáról, hogy ő a legjobb nő a világon pedig olyan vékony és formátlan, mint a kis ujjam. Én nekem legalább formás idomaim vannak és eredeti sötét barna hajam van, nem festett. Állandóan mutogatja magát és egyszer „véletlenül” kisétált egy szál bugyiban az utcára, de vissza a jelenbe. America next super star című műsor döntőjében ahol új énekeseket, tehetségeket keresnek. Pontosan 6 hónapja fogadtunk a legjobb barátnőmmel, Ginával, aki mellesleg a jobb oldali szomszédom. Egy lóversenyen fogadtunk én a 6-os számúra ő pedig a 3-as számúra tette le a tétét. A tét pedig az volt, hogy jelentkezzek vagy ne. A 3-as számú ló futott be ezért azonnal elrángatott a Los Angeles-i válogatásra. Nem tudom kifejezni a hálámat azért, hogy most itt állhatok a döntőben. Ha ő nincs akkor ez sincs. Az életem mostantól biztos, hogy fenekestül megváltozik.
  • Az America Next Super Star győztese nem más mint – az újjaimat össze fontam és imádkoztam –, a reklám után kiderül.
Felsóhajtottam, annyira idegölő, hogy 10 percenként leadnak reklámot és nem haladunk semmit se. „Örömöm” jeléül csak a szememet tudtam forgatni.
  • Hát Katy itt ér véget a mi versenyünk- rá se hederítettem Sidneyre mivel háttal álltam neki, de megfogta a vállam és 90°-ot fordultam.- Hozzád beszéltem.
  • És mégis kit érdekel? Csupa szánalom vagy tetőtől talpig. Nézz már magadra. Lehet, hogy te nyered meg, de én legalább nem azért vagyok itt, hogy egy másik embert a föld alá tiporjak. Szánalmas vagy. És hozzám ne merj érni még egyszer. Ja és ha nem tűnt fel engem rég nem az érdekel, hogy nyerjek-e vagy sem, hanem az, hogy Nemzetközi énekes lehessek és valóra váljon az álmom, de ahogy elnézem te nem ezért jöttél.
  • Kit érdekel? - A szemembe fúródott a tekintete, az a szép kék szeme, ami nekem nem adatott meg, az élet igazságtalan. – Engem a nyerés érdekel. Tudod még nem nyertem, de hamarosan az én nevemet be fogják mondani és ebben biztos vagyok.
  • Igen és miért vagy ebben annyira biztos?
  • Hát egyrészt tökéletes vagyok – na, hol az egoizmus? Én meg mondtam. Amúgy szerintem Sidneynek nincs rossz hangja, de nincs is jó. Bárki is nyeri meg akkor is tudom, hogy nekem jobb hangom van. Most biztos azt hiszitek, hogy én is beképzelt vagyok, de nem vagyok, az csak tisztában vagyok a hangi adottságaimmal.
  • Hogyne. Másrészt?
  • Hát tudod nagyon helyes a főszerkesztő és szegénynek nincs barátnője…
  • Te lefeküdtél vele – kiáltottam fel
  • Na és?
  • Hát még ribanc is vagy?
  • Drágám, én még ahhoz is túl jó vagyok – a festett szőke haját meglóbálta és elment. Hál istennek.






Körül néztem a közönség sorain és ebben a műsorba úgy szokás, hogy van 2 oldal az egyik az én oldalam a másik pedig Sidney-é. Az én soromban 2 sztár volt. Pl. Lady Gaga és Adam Lambert. Nem lepődtem meg mikor megláttam Adam-t a sorban ő mindig itt van hiszen ő is itt lett nemzetközi szupersztár. Sidny soraiban pedig Justin Bieber ült és az új kedvese Selena Gomez. Ha Ginának most nem kéne dolgoznia, akkor csak őrjöngene, mert nagyon szereti Adam-t, szerinte szerelmes belé. Én annyira nem vagyok oda érte. A hangját és a zenéjét szeretem, de ennyi. Pont. Vagyis még szeretem benne, hogy szarik a szabályokra és mindig a saját feje után megy és mindig nagyon feszegeti a határokat. Ahhoz képest elég sokat tudok róla...
A stúdióban megszólalt a hangszórón keresztül egy hang, hogy 10 mp és kezdünk. Szép lassan vissza számolt. Mindenki futott össze-vissza én pedig szép lassan oda sétáltam a helyemre, én soha sem sietek.
  • Üdvözlöm önöket. Ez az America Next Star döntője. Önök szerint ki fog győzni? A Kemény, nagyszájú csaj vagy a kislányos, félénk kis csaj?
 Hatásszünet.
  • Perceken belül kiderül, hogy kinyerte a versenyt, de előtte hallgassuk meg a zsűritagokat. Dina?
  • Nos, roppant tehetséges 2 lány áll előttem. Mindkettő különbözik, de Katy tehetsége kimagasló. Szóval Katy. - Az én szurkoló táborom elkezdett őrjöngeni.
  • Katy ez egyértelmű. Nem csak a tehetsége, hanem a természete miatt is – mondta Jack
  • Én Sidnynek szurkolok – Rebecca
  • Nekem meg tök mindegy – mondta a zsúri legszigorúbb tagja, Peter.
  • Köszönjük az összes zsűri tagnak, hogy részt vett ebben a versenyben, mert nélkületek nem jöhetett volna létre ez. Mielőtt kihirdetem a végeredményt azelőtt szeretnétek valamit mondani?
  • Először én! – jó pofizott Sidny – Jaj, hát mit is mondjak. Mindjárt sírok. Komolyan. Mindent köszönök tényleg – eljátszotta, hogy elkezd sírni és a helyére ment.
  • Katy?
  • Persze. Nos, először is meg szeretném köszönni Ginának – aki sajnos nincs itt-, hogy támogatott és elráncigált a válogatásra nélküle nem lennék itt. Nagyon szépen köszönöm azoknak az embereknek, akik pazarolták rám a pénzüket csak azért, hogy nekem jobb legyen. Ez tényleg csodálatos és nem utolsó sorban a zsűrinek is köszönettel tartozom a jó- és rossz kritikák miatt. Mindegyikre szükségem volt. – megnyugtató mosolygást küldtem mindenkinek és én is vissza léptem a helyemre. Már beletörődtem, hogy nem én fogom megnyerni persze azért egy kicsit reménykedem, de annyira nem zavar.
  • Most tartunk még egy reklámot, de ne menjenek sehova se, mert a reklám után minden kiderül.

Miii?! Ez komoly?! Hát ezt nem hiszem el, hülye reklámok komolyan. Szerencsére ez egy kicsi reklám volt és épp annyi időm volt, hogy igyak egy kortyot.
  • A nyertes nem más, mint Sidny!!!!!!!!!!!!!! - üvöltötte Mike, a műsorvezető.
Szóval tényleg lefeküdt vele? Ez, engem sokkolt, vagy egyszerűen jobban szeretik őt? Igazából nem az bánt most jelenleg, hogy veszítettem, mert a veszítéshez hozzá szoktam, hanem az bánt, hogy ő ellene veszítettem. Mike oda sétált hozzám.
  • Milyen érzés a 2. hely?
  • Egy kicsit frusztráltan érzem magam, de egyáltalán nem bánom. Tudom, hogy valami új valami jó kezdődik és, mint mondtam is én énekesnő szeretnék lenni és ide ezért jöttem nem azért, hogy nyerjek. És egyébként is ezzel a versennyel csak nyertem, semmit se veszítettem.
  • Örülsz annak, hogy Sidny nyerte meg?
  • Hát. Haha mit mondjak?!- Nevettem el magam a zavaromban – Tudod Sidnyvel nem vagyunk szoros kapcsolatba, sőt…Maradjunk annyiba, hogy nem mondok semmit se
  • Ahogy gondolod. Akkor nem is gratulálsz?
  • De, Gratulálok Sidny. – mondtam lehangolva
  • Rendben, Azért örülök, hogy itt voltál. Nélküled nem lett volna ez a show olyan, mint amilyen.
  • Köszönöm, hiányozni fogsz – megöleltem aztán elmentem az öltözőmbe. Az ajtót bezártam és vártam, hogy jelentkezzen telefonon Gina vagy Dimitrij. Dimitrij az én barátom, már majdnem 1 éve vagyunk együtt. Nagyon szeretem őt.
    A mini hűtőmből kivettem egy hideg limonádét és szürcsöltem. Kopogásra lettem figyelmes. – Sidny, ha te vagy az, akkor nincs kedvem veled beszélni! – Nem jött válasz, csak egy kopogás. Sóhajtottam és kinyitottam az ajtót. A Pupillám kitágult, mikor megláttam ki áll az ajtómban.
  • Szia! Adam Lambert vagyok! – Nyújtott kezet mosolyogva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése