Kicsit késve, de itt az előzetes!
Ezért írtam egy dal szöveget, minek az lett a címe, hogy „Reménytelen szerelem”, nekem nagyon tetszik ez a dal, mivel az érzéseimről szól és biztos, hogy benne lesz a következő albumomba. Már délután van. Hamar eltelt a nap, mivel megbeszélést tartottunk az America next super star rendezőivel és döntőseivel, hiszen el fog indulni a fél éves turné Amerikába. Őszintén megmondom, hogy imádok énekelni, de semmi kedvem sincs a sok nyomorék ember közt tölteni azt a fél évet főleg úgy, hogy Sidney is ott lesz. Inkább maradnék itthon Adammel és Ginával, viszont, ami jó hír ezzel a turnéval kapcsolatban, hogy Adam az utolsó 3 hónapban végig sztár fellépő lesz, azaz a második része már egész jó lesz, legalábbis remélem. Adammel tegnap igazunk lett, hiszen tele van az újság velünk, és címlapon a mű csók van, az összes olyan újságot megvettem, amiben benne vagyunk, hiszen kíváncsi vagyok a cikkekre. Az összesbe leírták, hogy biztos járunk és Adam egy csaló és egy hazug dög, meg ilyesmi. A legdurvább cikk pedig ez volt „ Szinte már biztos, hogy össze fognak házasodni, hiszen már össze is költöztek.” Bírnám, ha igaz lenne, de nem igaz és nem akarom, hogy tévhitekben higgyenek ezért felmentem twitterre és elkezdtem cáfolni a híreket. Adam menedzsere is cáfolta őket, mert Adam nem ér rá
Hú de rég néztem fel utoljára. De nagyon örülök, hogy legalább egy kis ízelítőt megosztottál a következő fejezetből. De ettől most csak még jobban várom. ^^
VálaszTörlésDe leglaább most fent vagy!.:D.A köetkező rész fent van. és jövőhéten jön a folytatás.:D.
VálaszTörlés